Home » Képzéseink » Üzleti coach képzés » Oktatók » dr. Mérő László

dr. Mérő László

Mérő László(matematikus, a műszaki tudományok kandidátusa, Dr. Habil. fokozat pszichológiából, egyetemi tanár)
Eredeti szakmám matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktoráltam, 1984-től az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékén tanítottam, jelenleg az ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoportjának professzora vagyok. Oktatott tárgyaim többek között:
Gazdaságpszichológia, Emberi gondolkodás és döntés, Játékelmélet, Memetika, Kutatásmódszertan. A Kürt Akadémia Üzleti coach képzésének egyik alapító tanára vagyok.
Húsz évig vezettem egy szoftverfejlesztő céget, amelynek fejlesztéseit 2002-ben szőröstől-bőröstől megvette a Walt Disney Co. Azóta inkább tanácsadóként, coachként más cégeket segítek.
A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyveim (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg, az középső “Az év tudományos könyve Németországban 1998-ban” díjat nyert. A kis írásaimból álló Maga itt a tánctanár? című kötet 2005-ben jelent meg, 2008-ban követte Az elvek csapodár természete című esszékötetem.
Idén ősszel jelenik meg Az érzelmek logikája című könyvem.

Síklaki IstvánVelencei JolánBaracskai Zoltán

Kürti SándorNahalka István

Felnőttképzési intézmény nyilvántartásba vételi száma: 00594-2009Adatkezelési Tájékoztató
Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-2134