Részlet Mérő László A pénz evolúciója című könyvéből (16.-19. oldal)
Ha egy kötetbe gyűjtenénk az összes tanmesét, amit közgazdászok Robinsonról és az ő szigetéről írtak, a könyv terjedelme sokszorosa lenne Daniel Defoe eredeti regényének. Kezdjük hát mi is így.
A lakatlan szigeten Robinson egyetlen élelmiszerforrása a part közelébe merészkedő halak. Ezeket Robinson szerencsés esetben botjával fejbe tudja vágni, hogy azután megegye őket. A halak azonban fürgék, így Robinson egész napi csapkodással pusztán öt halat zsákmányol, ami éppcsak ahhoz elég, hogy meglegyen a napi betevője. Így éldegél Robinson egyik napról a másikra. Esténként holtfáradtan eldől a nagy fa alatt kialakított vackára, és elalvás előtt még egy kicsit álmodozik.
A szigeten vannak fák, amelyek gyümölcsöt ugyan nem teremnek, viszont szép vastag háncsokat lehet lehúzni róluk. Ezekből a háncsokból össze lehetne eszkábálni egy kezdetleges halászhálót, amivel Robinson egy nap alatt húsz halat is tudna fogni. Ha lenne egy ilyen hálója, Robinsonnak csak minden negyedik nap kellene dolgoznia az élelemért, a többi napokon pedig sok minden mással foglalkozhatna. Csakhogy egy háló összeeszkábálása harminc napot venne igénybe, és ezalatt Robinson éhen halna.
Robinson minden jel szerint egész hátralévő életét halcsapkodással töltheti, mivel nincs sok esélye arra, hogy egy arra vetődő brit hajó segítségével valamikor hazajuthasson. De remény nélkül nehéz élni, úgyhogy Robinson a lelke mélyén mégis reménykedik, és napról napra szorgalmasan csapkodja a halakat, hogy ha netán mégis megtörténik a csoda, az még életben találja.
Egy nap váratlanul megjelenik a színen egy másik Robinson, aki egy szomszédos szigeten éldegél szintén magányos hajótöröttként. Ennek a másik Robinsonnak van néhány fölösleges hala, mert ügyesebben bánik a bunkósbottal, mint a mi Robinsonunk, és naponta hat halat is le tud csapni. Így az idők során összegyűlt 150 tartalék hala, amit a bizonytalan jövőre gondolva félretett.
Ez a másik Robinson, nevezzük Richsonnak, pontosan látja Robinson sanyarú helyzetét, és megérti Robinson álmát a halászhálóról. Felajánlja, hogy átadja a százötven halát, azzal a feltétellel, hogy Robinson a következő harminc napot csakis a háló készítésével tölti, és a harmincegyedik naptól kezdve egy éven keresztül mindennap öt halat ad Richsonnak.
Robinsonban az ajánlat ellentmondásos érzelmeket kelt. Egyrészt pofátlanságnak tartja, hogy Richson a 150 kölcsönadott halért 12 hónapon át havi 150 halat kér (a 31 napos hónapokban pedig egyenesen 155-öt). De Richson nemcsak Robinson remek ötletét értékeli, hanem pontosan átlátja reménytelen helyzetét is, így ebből nem enged. Ugyanakkor ha Robinson belemegy az üzletbe, akkor harminc nap múlva már csak minden második napját kell halászattal töltenie, mivel egy nap alatt kifog húsz halat, abból tízet letörleszt a kölcsön kétnapi díjára, és a maradék tízből két napra megvan az élelme. Egy év után pedig még ennél is jobb lesz a helyzete. Robinson egyre inkább hajlik arra, hogy felülemelkedjen a Richson pofátlansága fölött érzett erkölcsi felháborodásán, és belemenjen az üzletbe.
Ennek ellenére Robinson megpróbál egy kicsit alkudozni, mire Richson elmagyarázza neki, mekkora kockázatot vállal ő még akkor is, ha feltétlenül megbízik Robinson tisztességében, és meg sem fordul a fejében, hogy Robinson esetleg nem tartja be a megállapodásukat, mert előfordulhat, hogy Robinson meg sem éli a harmincadik napot, és akkor Robinson megette Richson halainak nagy részét, ő, Richson meg itt áll egy semmire sem jó félkész halászhálóval. Az alku hevében Robinson lenyom ötven fekvőtámaszt, hogy illusztrálja, milyen jó kondícióban van, s így Richsonnak nem kell különösebben félnie attól, hogy nem kapja vissza a halait, és még sokkal többet is.
Csakhogy Robinsont még valami bántja. Ha belemegy ebbe az üzletbe, akkor egy évig fel kell adnia azt a reményét, hogy egy brit hajó megmentheti. Angol úriember lévén, nem távozhat el a szigetről úgy, hogy hátrahagyja az adósságát. Ezért Robinson felveti, hogy ha a brit hajó megjelenik, akkor Richson megkapja Robinson hálóját, és ezzel végleg lerendezik az adósságot. Richson erre azt válaszolja, hogy ő semmit sem ér a hálóval, ha nincs, aki halásszon vele, és ragaszkodik ahhoz, hogy a kölcsönbe adott halakért cserébe halakat kapjon, és ne valami háncsokból összetákolt, számára használhatatlan jószágot. Richson másképp képzeli el a boldogulását a jövőben.
Különféle látványos mutatványok (Robinson fekvőtámaszai, Richson hajtépése stb.) után végül egymás kezébe csapnak, és megegyeznek abban, hogy a harmincegyedik naptól kezdve Robinson egy évig havi százötven halat fizet, ám amennyiben megjelenik egy brit hajó, akkor Robinson fizetési kötelezettsége automatikusan megszűnik. Richson végül emellett még annyi engedményt is tett, hogy beérte minden hónapban egyformán 150 hallal.
Richson az üzlettel kockára tette a százötven halát a hosszú távú nyereség reményében. Oda is adta Robinsonnak egyszerre az összeset, mert a következő harminc napon nem akart foglalkozni ezzel az üggyel. Richsonnak még ez a nagyon ígéretes üzlet sem érné meg, ha ezentúl nap mint nap ellenőriznie kellene Robinsont. Az üzlet alapja a bizalom; minél kockázatosabb egy üzlet, annál inkább.
Baracskai Zoltán: Van egy tipped?
Baracskai Zoltán: Mit is tudunk a profi coach-ról?
