Képzés jelentkezés

Képzések

Agilis vezető képzés

Agilis vezető képzési programunkban összegyűjtöttük az üzleti élet és a vezetés nyitott kérdéseit, és felkutattuk a kihívásokra ma létező legjobb válaszokat, tudományos eredményeket és piaci gyakorlatokat. Ezt a tudást hazai és nemzetközi előadók interpretálásában adjuk át a programban résztvevőknek. Arra sarkalljuk őket, hogy gyúrják újra, formálják át azt, ahogyan gondolkodnak a piacról, a vezetés művészetéről, a szervezetről, a munkatársakról, a versenyről, a döntéshozatalról és a fejlesztésekről, a személyes vezetői jövőképükről.

Jelentkezési határidő:
2014. október 1.
NET-WORKS
online kommunikációs képzés

Az online kommunikáció eszközrendszerének gyakorlatát és elméletét teljes körűen bemutató képzés. A kurzus célja, hogy mindazok, akik a kommunikációs trendek, a technológiai változások vagy akár a gazdasági válság miatt, az online kommunikáció területben látják üzletük hatékonyságának és eredményességének zálogát, mindent megtanulhassanak, ami ennek az eszköznek a használatához szükséges, és megismerkedhessenek mindenkivel, aki a későbbiekben aktívan segíteni tudja gyakorlati munkájukat.

Jelentkezési határidő:
2014. október 8.
Etikus hacker képzés

A legfrissebb hacker technológiák első kézből a jövő informatikai, biztonsági és üzemeltetési szakértőinek. Az egy éves etikus hacker program során terítékre kerül a támadási és a védelmi technológiák teljes tárháza. A program filozófiája szerint az etikus hacker csak úgy lehet sikeres, ha képes egy lépéssel a rosszfiúk előtt járni. Ez az egy esélye van, hogy teljesítse megbízatását. Nem elég ismernie az információk és a rendszerek biztonságát fenyegető technológiákat, képesnek kell lennie előre látni az újabb és újabb fenyegetettségeket.

 

Jelentkezési határidő:
2015. február 13.
SMARTMOBIL képzés

Képzésünk a legtapasztaltabb hazai szakértők segítségével mindenre kiterjedő tematika mentén mutatja be a mobil platformok és tabletek világát. A kurzus során közel 30 hazai és nemzetközi oktató tolmácsolásában kalauzoljuk végig a hallgatókat az okostelefon piac minden pillanatban formálódó térképén.  A programban két fő irányt alakítottunk ki: az egyiket a fejlesztői és technológiai oldalról érdeklődők számára, a másikat az üzleti és kommunikációs oldalról közelítők részére, ezzel biztosítva, hogy mindenki megkaphassa a számára releváns tudást. 

 

Jelentkezési határidő:
Jelenleg nem indul!
Multimédia képzési csomag

A Multimédia képzési csomag keretében hallgatóink a SMARTMOBIL és a NET-WORKS, online kommunikációs képzésünket egyszerre végezhetik el. Így egy félév alatt átfogóan ismerhetik meg a modern kommunikáció és a média legfontosabb sarokpontjait. A program közel 70 profi előadó részvételével zajlik. Kizárólag maximalistáknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni az online és a mobil kommunikációs piacban rejlő üzleti lehetőségek teljes palettáját, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan változó digitális világgal.

Jelentkezési határidő:
Jelenleg nem indul!
Nagy-szín-pad képzés

A képzés alaptézise, hogy megfelelő felkészüléssel bárkiből karizmatikus előadó válhat. Hiszen manapság kevés a sikerhez, ha valaki okos, kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő, de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól. Manapság a sikerhez a megosztásra érdemes gondolatok mellett kell egy adag karizma, ütős sztori, egyedi előadói stílus és kifinomult vizuális megközelítés is. Ha mindez együtt van, a hatás nem marad el.

 

Jelentkezési határidő:
Jelenleg nem indul!
Képzéseink
Eseményeink
Vállalati csomagok